Dunai lecke

Épp egy hetet kellett várnom arra, hogy kedden délután végre Györke Zolival kinézzünk a Duna fővárosi szakaszára balinok reményében. Zé az elmúlt 3 alkalommal nem maradt hal nélkül, így bizakodó voltam én is. Relaxált, természetközeli pecára vágyó horgászoknak valószínűleg a siófoki parti sétány sem felelne meg, nemhogy a pesti rakpart koszos kövezése, az aszfalton és síneken dübörgő forgalom állandó zaja. Mi viszont itt élünk, és vannak itt halak is, a rávágás élményéért nem feltétlenül kell pár villamos-megállónyinál messzebbre utazni. Persze a városi pecának is megvan a maga sajátos hangulata.

Először egy kékes hátú Current Masternek szavaztam bizalmat. A nagyobb, nehezebb, 12 grammos wobblert egyszerűbb volt dobni az irgalmatlan, hol oldalról, hol szemből fújó szélben. A felszerelés többi elemén nem változtattam a Balaton óta, maradt a könnyű gumizásra kitalált 206 centis Shad Caster a 2500-as Lexa peremfutóval, rajta 0,26mm-es TD line átlátszó monofil zsinór. Zé persze multis felszereléssel dobált, mint mindig, ráadásul a Baby Minnow-val kezdett, ami mindössze 3,5 grammos. Gyakran lehet olvasni, hogy könnyű csalis pergetéshez nem jó a multi, Zé erre mindig rácáfol. Aki tud bánni a felszereléssel, az sokmindent meg tud oldani, legyen szó akár multis, akár peremfutós pergetésről.

Pár dobás után úgy gondoltam, lecserélem a kék-ezüst tónusú wobblert, mert bár ugyan már fogtam vele a Dunán balint, nagyon elütött a színe a partközelben viszonylag letisztult vízétől. Épp a kapocsba akasztottam egy kisebb küszimitációt, amikor a háttérből a nevemet hallottam. Zé egy meglehetősen virgonc halat akasztott alig néhány méterre a kövektől, majd széles vigyorral fárasztotta azt.

A korábbi horgászatok tapasztalatai alapján a halak sérüléseit csökkentendő a kis küszutánzatokon lecserélte a finom hármashorgokat vastagabb húsú, nagyobb méretű egyágú, mikroszakállas horgokra. Kíváncsian vártuk, mennyire lesz jó az akadás. Mit mondjak, bombabiztos volt. Egy próba persze nem reprezentatív minta, messzemenő következtetéseket kár levonni belőle, de volt folytatás…

A hal Zé idei legnagyobb balinja volt, a hossza farokúszó nélkül 58 centi, vaskos, erős példány, igazi dunai fenevad. Egy hasonlót szerettem volna fogni, úgy tűnt, itt az alkalom, hisz alig horgásztunk 10 perce. Egy naptól, széltől cserzett bőrű szakállas hajléktalan fickó letelepedett mögénk egy kőre, szemlátomást érdekelte ez a halfogás-dolog.

Én hiába váltottam egy kisebb küszre, és igyekeztem a wobblert a peremfutós szettel Zéhez hasonlóan a folyamatos húzást rövid pöccintésekkel tarkítva vezetni, pár perccel később megint ő akasztott halat. Ezúttal egy kisebb, de heves vérmérsékletű balin ütött rajta az egyágú horgos Baby Minnow-n. Távoli dobásokkal próbálkozni nem volt érdemes, mindkét hal 15-20 méteren belülről jött, vagy kikövette a partig a csalit, vagy eleve ott találkozott vele. A nap hol kisütött, hol elbújt a felhők felett, Zé egy matt felületű kishalutánzattal dobált, én inkább fényes felületűvel. Ezen múlt volna? Kaptam tőle egy azonos festésű, de csörgős modellt, azzal folytattam a gyors mérés és fotózás után.  

Átsétáltunk egy szintén ígéretes hely felé, amit a vízállás miatt sajnos csak a meredek partfalon egyensúlyozva lehetett meghorgászni. Persze megcsúsztam és bokáig merültem a Dunába, de gyorsan visszakapaszkodtam, így nem ázott be a bakancsom, csak a nadrágom lett vizes. Halat nem adott a hely, de ezen akkor nem nagyon csodálkoztam….

Amikor Zé immár aznapi harmadik balinját fárasztotta, régóta azon gondolkodtam, mi lehet a fő oka annak, hogy ugyanott, szinte ugyanazzal a csalival ő halakat akaszt, én pedig kapásig sem jutok. Gyorsan a fényképezőgép után kaptam, mert a szintén nettó 50 centi körüli balinja a lábunk előtt kezdett igazi ellentámadásba, forrt tőle a kövek közti sekély víz. 

Míg fotóztam, meg mértünk, próbáltam összehasonlítani kettőnk szerelését és megfejteni, mi lehet a gond. Akkor és ott már nem tudtam módosítani, nem volt nálam másfajta zsinórral feltöltött pótdob, sem másik bot, csaliból is csak pár darabot vittem, munkából indulva, tömegközlekedve nem viszem a szokásos csomagot. Próbálkoztam azzal, amim volt, de az addig, és később sem hozott eredményt.

Peca után sorba vettem az eltéréseket, először a felszerelés szintjén. Zé botja egy Vertical Attacker, ugyanaz a botcsalád, mint az enyém, szintén rövid, 180 centis, gerinces, inkább gumis karakter, nincs igazán nagy különbség. Az orsója egy régebbi, sok csatát megélt darab, egy Daiwa Advantage. Áttétele 6,3:1, míg az én peremfutó Lexámé 6:1, ebben sincs markáns különbség. Az igazi az lett volna persze, ha tudtam volna, mekkora a zsinórbehúzásuk egy hajtókarfordulatra, de ezt peca közben nem méregettük. Ezek az apró különbségek még nem győztek meg, bár lehet jelentőségük, meg a hatásuk is összeadódhat.  

Zé 0,18mm-es 8braid-del, tehát fonott zsinórral horgászott direktben, én 0,26mm-es monóval. Az erős szél és a húzós víz tolta a zsinórokat rendesen. Ha tekintetbe veszem, hogy a jóval vékonyabb zsinór kisebb felülete miatt a wobbler mélyebbre juthat le, illetve kevésbé befolyásolja mozgását a sodrás, ott lehet mit keresgélni. Amerikai profik rendszeresen használnak vékonyabb zsinórt ahhoz, hogy mélyebbre jusson le azonos wobblerük. Ezen múlt volna? Nem tudom. Lehet, hogy ezen is.

Beszélhetnék még a csali színéről (matt, csillogó), hangjáról (csörög, csendes), de mostanra  úgy érzem, nem lenne értelme teljesen ízekre szedni a folyamatot. Valószínűleg nem kapnék biztos választ a kérdésemre. Zé eltalálta aznap is a ritmust, a bevontatás sebességét, a vezetési stílust, a mélységet, a színt, a helyet, a pillanatot, én meg nem. Ezen nincs mit szépíteni. Vele örültem a halainak, azóta meg igazítottam a felszerelésen, bővítettem az utazó csaliarzenált és hamarosan visszatérek. Jóllehet azóta egy méterrel magasabb a vízszint, és sok egyéb körülmény is változott, de nem a megválaszolatlan kérdéseimet fogom feltenni. Balint akarok fogni. Akkor és ott. Még jelentkezem!