Három nap, három hal 3. rész

A Duna hűvös mosolya

Ugyanígy a gép előtt ültem, mint most, kicsit belefáradva a fordításba, amikor megcsörrent a telefonom. Zé barátom munkából hazafelé tartva felhívott, és mintegy mellékesen megjegyezte: "Kinézek kövesezni." Ült a gyomros. Kint lassan alkonyodott, estére ígérték a viharos erővel betörő hidegfrontot és a lehűlést, a konyhából a pirított szezámmag kellemes illata lebegett felém....

Negyed óra múlva már kocsiban ültünk és a forgalmat figyelve száguldottunk a helyszín felé. A parti kövezésről gyorsan lehúzódott az apadó Duna, az iszap maradéka és a villámgyorsan lecsapódott pára a köveket jeget meghazudtolóan síkossá tette. Én persze okosan - villámpecára készülve - kabalából a kocsiban hagytam a fotós cuccomat, benne a nélkülözhetetlen fejlámpával.

Az első pár dobás után nehezebb jigfejre került az elmaradhatatlan, mindig bizonyító D-Fin kisebbik változata green pearl színben. Így már megvolt a kontaktus a mederrel, nem vakon pecáztam. Két gyanús elnehezedés után sikerrel segítettem partra kevésbé szerencsés fenekező kollégák beszakadt végszerelékeit, majd Zoli felől fröcsögő hangokra lettem figyelmes. A D-Fin tizedik fajta zsákmányhala ezúttal egy szép bucó volt. Másra számítottunk, de örültünk a védett fajnak. Ákos barátunk szerint megjelenése a víz tisztulásának biztos jele.

Kisvártatva újra elnehezedett a cucc a kezemben, unottan ráemeltem az újabb végólmos szerkóra számítva, amikor a túloldalról nem nyúlós, szakadós érzést közvetített a blank, hanem két határozott rúgást. Hoppá, halam van, vidultam fel végre. A part közelében aztán oldalra tört, de nem engedtem neki nagy játékteret, nem láttam messzire  sötétben. A szépséges köves farokúszóig mért hosszát 32 centire becsültük. Egy fotóra átmásztam a 20 méterrel feljebb horgászó Zéhez, de a mutatvány közben sajnos megcsúsztam, így a halat is le kellett tennem az iszapba, ezért a "paníros" emlékfotó.

Épp arról beszélgettünk, micsoda mázli, hogy ilyen csendes az este, amikor váratlanul sistergő hanggal szinte nyakunkba borultak a part menti fák és sivítani kezdett a szél. Megérkezett a front. Láttuk, hogy ennek fele se tréfa, az autóhoz érve már rákezdett az eső is. Halszagú lett a kezünk, és a Dunától minden ilyen szép hal igazi ajándék. Soha rosszabb 70 percet a parton!