2012. április 15., vasárnap

Pergess velem! 3. rész


Tegnap túlestem 2012 második betlis horgászatán, de a sikertelenséget az időjáráson túl dekoncentráltságomnak tudom be. Három napja ellopták a házunk elől az autómat, gondolom nem kell ecsetelnem, mit éreztem és hogy milyen következményekkel jár egy ilyen esemény. Már jártunk egyszer így, három éve... Ki kellett szellőztetnem a fejem és „kidobálni” magamból a tehetetlen düh okozta feszültséget.
Egy érzésre komolyabb lemaradt hallal, egy koppintásnyi kapással és egy felszín közeli visszafordulós lekövetéssel zártam a szombat délelőttöt az Omszki tavon. Beszakítottam három komplett texas rig-et OSP Do Live Stick-ekkel együtt a betonoszlopoknál, mert már tudok multival elég közel dobni az oszlopokhoz, szélben is. Sőt...
Rövidesen egy olyan komoly kihívás elé nézek, amivel eddigi horgász-pályafutásom során még nem találkoztam. Minél hamarabb össze kell szednem magam fejben is, hogy felnőjek a feladathoz, és olyan halakat fogjak, amilyeneket eddig még nem tartottam a kezemben. Ebben azért a mai, idei tizedik peca is segített.
Közben elkészültem a legutóbbi omszki tavi felvételek szerkesztésével, benne az utolsó képekkel a – volt – autómról, és persze Györke Zoli barátom és jómagam fogásaival. Jó szórakozást!











7 megjegyzés:

  1. Sajnálom az autódat... Sajnos ilyen világban élünk, a főváros meg különösen rossz ilyen szempontból.
    A videó jó viszont jó lett, egyre profibban szerkeszted. :) Lassan nekiláthatsz az Eastern rises magyar kiadásának... végülis ez is kelet... minden szempontból :) .

    P.

    VálaszTörlés
  2. Egyre jobbak a videóid. Kezdek féltékeny lenni rád :) Pár nap, és akkorát forgatunk együtt, hogy a világot megváltjuk vele :D
    G.

    VálaszTörlés
  3. @gpepp: Kösz Peti, de ne túlozz! Majd a közös akciónkból próbálok kihozni valami érdekeset!

    @Gabriel: Úgy legyen!

    @zolt: Köszönöm, örülök, hogy tetszett! Néztem a blogod, szuper halak, csak nem tudok svédül... De ez még változhat! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó kis peca lehetett. Mikor volt ez a nádvágás?
    Soha nem voltam még az omszkin úgy hoyg ne lett volna nád a parton. Gondolom a jég után kora tavasszal.

    * * *

    A kabátot ho lehet kapni? Néztem a magyar és angol prosikat is, de egyikben sem látom.

    @Esox

    VálaszTörlés
  5. @ Esox: Szia! Igen, jó kis peca volt! Április elején ilyen volt a nád-helyzet, ezek a felvételek 7-én készültek. A kabátot ezen a linken találod, magyar boltosok is rendelhetik a hazai Daiwa képviseleten keresztül: http://daiwasports.co.uk/products/coarse/accessories/840/1/daiwa-light-weight-jacket
    Üdv: Aurél

    VálaszTörlés