2012. május 14., hétfő

Megszállottak maratonja


Amikor pár éve egy csukázással töltött nap után Andreas horgász-garázsában ülve holtfáradtan Lübzert - fenomenális helyi sört - kortyolgattunk, megkérdeztem barátomat, aki profi horgászvezetőként évente 300 napot pecával tölt a Balti tengeren és annak félsós lagúnáiban, neki melyik hal a kedvence. Melyik peca számára a legizgalmasabb? A méteres csukáiról híres vizeken 50 centi feletti csapósügerek is élnek, nem elérhetetlen süllőben sem a méteres hossz. A tengeren a roncsokban tőkehal matuzsálemek bujkálnak, és a német lazacrekord is ide kötődik, valahol az elképesztő 20 kilós álomhatár felett. Egyetlen rövid szócska hagyta el csak a száját: "Mefo." Ez egy rövidítés, Meerforelle, azaz tengeri pisztráng a rendes alak.


Idén áprilisban jöttünk, a csukatilalom alatt, a túra fő célja az "1000 dobás hala", a tengeri pisztráng becserkészése volt. Csónakból, pergetve. A szakirodalom a tengeri pisztránggal kapcsolatos horgászsikerek előfeltételeként a kitartást és a megalkuvást nem tűrő folyamatos, tudatos csalivezetéssel kivitelezett dobálást említi, ami persze így olvasva mindenfajta pergetésre igaz. Egy nem elhanyagolható eleme a képnek azonban az, hogy a horgászat helye a tenger, a "jókor lenni jó helyen" itt nem egyszerű feladat. A tengeri pisztráng egyébként nem más, mint az a boldog sebes pisztráng, ami - jobb sorsra érdemes társaival ellentétben - a patakból, ahol az ikrából kifejlődött, a folyón át lejut a tengerbe, ott a patakkal összehasonlítva elképesztően tápláló és bőséges táplálékkínálatnak köszönhetően - garnéla és még több garnéla, tóbiáshal, homoki angolna, férgek, ivadékok - gyorsan nagyra nő, majd később felúszik a folyón ívni. Ott azonban a lazacokkal ellentétben nem feltétlenül pusztul el, több ilyen ciklusra is képes, átáll az édesről a sós vízre, majd vissza.


A feladat látszólag egyszerű volt. Ha a part menti zátonyokon a víz kissé bezavarosodott - a víz alatti látótávolság 3 méter alá csökkent (!) - akkor jött el a mi időnk. A dobástáv határán horgonyozva 2,70-es botjainkkal, vékony fonottal és fluorkarbon előkével felszerelkezve karcsú, rézszínű, primitív, méregdrága és rendkívül fogós svéd villantókat repítettünk a zátonyok felé. A "dobj, amilyen nagyot csak bírsz" gyakorlat után a vízbe érkező villantót olyan mélyre kellett engedni, hogy éppen csak a köveken terjengő növényzet felett húzzuk el, de ne akadjunk bele, hisz az jobb esetben a mozgás tompulásával, kitekeréssel és újradobással, rossz esetben a csali elvesztésével járt. Ha megvolt az adott mélység, akkor a tempós vontatásba két-három másodperces megállításokat kellett iktatni, érezve a falevélként, de 20-30 grammos súlyának köszönhetően igen gyorsan süllyedő villantó mozgását, majd gyorsan megindítani, mielőtt talajt, követ, vagy növényt ér.


Ha megvolt, akkor újra. Szünet nélkül. Szűrni kell a tengert a zátony körül, mert az élelem után kutató pisztrángok rendszerint csapatban vonulnak, igen gyorsan, és ha odaérnek, ideális lenne, ha a csalink épp akkor a vízben lenne a környékükön. Könnyű megérteni is, mondani is, és az első pár órában, akár másfél napon át csinálni is. Szélben, esőben, a hosszú hullámokon állandóan billegő hajóban, napsütésben, áramló, állandóan változó, néhol sok hordalékot hozó vízen. Az ember, dob, koncentrál, teker, megállít, vár, reménykedik, teker, megállít, ritmust visz bele, majd ritmustalanságot. Eseménytelen órákon át. Gondolkodik, félrenéz, beszélget, fájlalja a hátát, nyújtózik, hazagondol DURR!!


Mint az áramütés, jött a kapás hirtelen a semmiből, zzzz...zzzz, szólt a fék, görbült a bot, felocsúdni sem volt időm. Krisztián fogott egyet az imént, és lám, tényleg itt lehet a csapat. Nagyon-nagyon erős ez a hal méretéhez képest, de azért a 8-35-grammos botnak nem okoz még gondot, fordul párat a végén a csónaknál, de Andreas alátolja a merítőt, megvan! Igen! Hát ez király! Gyors fotózás következett, majd folytatódott a dobálás. Kell ez az érzés, kell még! Igen ám, de minden kapásnál újra indul az 1000 dobáshoz a képzeletbeli számláló... Ezzel viccelünk, de tagjainkban érezzük, hogy ez nem tréfa. Andreas kivarázsol még egy szépséget a kő mellől, aztán az áramlattal tiszta, 5 fokos víz jön, hirtelen lelátunk a 8 méteres vízen a fenékre. Ennyi volt mára, esélyeink ezzel a minimálisra csökkentek.


A feketesügeres sorozatból ismert "Every catch is big!" a mottónk, és nagyon nem irigyeljük a partról gázolva horgászó legyes és pergető kollégákat, akik az 5 fokos, dermesztő vízben állva dobáltak egész nap, gyakran eredménytelenül. Még nem éreztem át, mi ebben a halban olyan különleges, de várt ránk a következő nap, az újabb kihívás. Sajgó tagokkal induló újabb maraton. Frissen beszakítottam a 20 grammos Snaps-et, így az egyetlen maradék 30 grammos társát hajítottam a habokba reménnyel telve. Krisztián megint jól nyitott, majd Andreas akasztott egy komoly halat, és némán fárasztotta nagyon finoman, rendkívül összpontosítva. Én szákolhattam meg idei - kivételesen jónak mondott - tengeri pisztráng szezonjának negyedik 70 centi feletti halát, a vaskos pisztráng 4 kilót nyomhatott. A küzdelem látványa csak fokozta az izgalmakat, ezt én is át akartam élni.


Jörg, Andreas unokatestvére és régi mentorom svájci vendégeivel a közelben horgászott és csak pár lekövetésig jutottak. Szinte már dobástávon belülre sodródtak az orrnál az én oldalamon, amikor valami elkapta a Snaps-emet lent, de a bevágásom nem ült. Szentségeltem kicsit, Jörgék integettek. Gyorsan újra dobtam, és pár dobással később újra kapásom volt. A hal a felszínre tört, fordult egyet, a horog megintcsak kiakadt. Piszkosul bosszantott a dolog, és csak az 1000 dobásos számláló járt a fejemben. Mintha egy nevetésfoszlányt is a fülembe dobott volna a szél a "szomszédból"...

Megpróbáltam lehiggadni, kizárni a külvilágot és csak a mélyben imbolygó rézdarabra összpontosítani. Tekerem a kart, veret a Snaps, megállítom, imbolyog lefelé, "huszonkettő, huszonhárom" - számolok két másodpercet, majd újra megindítom. Szinte a csónaknál jár, amikor DURR, jön a rúgásszerű kapás! Szinte megijedek, ráhúzok ösztönösen a bottal, a hal a felszínre tör a rövid pórázon. Megvillan ezüstös oldala. Amit eddig fogtam az ehhez képest csak csaliméret, ez majdnem az első napi 48 centis halam duplája....


Visszatör a mélybe, az orrban állva ott feszül előttem a horgonykötél. Le kell húznom róla, különben rátekeri a zsinórt! Visszafordítom erőből, még mindig csak négy méternyi madzagon verekszünk, tizedmásodpercek alatt történik mindez. Beront a csónak alá, mire én válaszul lenyomom a bot spiccét a vízbe, de a féken még nem tudok engedni. Erre visszatör a torpedó a csónak mellett a felszínre, ugrik, repül, az arcomba fröccsen a hideg sós víz, ahogy visszacsobban... Andreas kezében már ott a merítő, ahogy a szemem sarkából látom, halam közben újra a csónak alatt, megrázza a fejét, és ennyi......


Egy pillanatra megszűnt minden, egész testemben remegtem, az adrenalin hatására dobolt a vér a fülemben, majd Andreas telefonjának csörgése hatolt át a dobokon. Jörg volt az a szomszéd hajóból. "Ha így fárasztod, egy sem kerül a fedélzetre!" - hangzott a kegyetlen ítélet. Kedvem lett volna visszavágni, hogy "Nektek bezzeg még kapásotok sem volt!" - de Jörg és Andreas is olyan kvalitású emberek és horgászok, barátaim, akik jogos kritikáira nem reagálhattam elkeseredett dühből, visszakézből. Engedni kellett volna, persze, zsinórt adni, nem foglalkozni a horgonykötéllel, hátra menni, hagyni távolabb úszni, csak finoman vezetni, hogy kitombolja magát. Forrt bennem a tehetetlen düh és az adrenalin elegye. Végig húztam ujjaim közt az előkét, és a srácoktól elfordulva újra dobtam. Vajon lesz-e még egy ilyen sanszom idén? És egyáltalán...? Ott és akkor már értettem Andreas évekkel azelőtti, gondolkodás nélkül megadott válaszát.


8 megjegyzés:

  1. Megjelent előttem ahogy az a bazi nagy pinyó kiugrik...... :)
    Nagyon nagy élmény lehetett!!
    Szuper volt olvasni is!
    Gratula! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz, Zé, tényleg nagy élmény volt... Örülök, hogy tetszett!

      Törlés
  2. "Áramütés"... Jó hasonlat. Tényleg az volt. Még én se éreztem soha akkora halat a bot végén, mint egy MEFO. Jövő áprilisban megint menni kel. Vár ránk a hal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagytunk a vízben párat, az tény... :) Meglátjuk, mit hoz a jövő, de van miért visszamenni. :)

      Törlés
  3. Nagyon jó írás! Jó, hogy átélhettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha átjött az élmény valamennyire. :)

      Törlés
  4. ez megint egy jo iras volt!
    tudod, hogy tavol all tolem az okoskodas, de ha fogtal volna legyezve 30 feletti sebest akkor most lenne egy meteres tengeri halrol fenykeped... de hat ez a tapasztalat, jovore mar nem igy fogod farasztani...

    s, meg egyszer... nagyon jo iras... ha fele ennyire tudna focizni a magyar valogatot...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz Pali! Igen, hiányzott a pisztrángos rutin, de dolgozom rajta. Ez egy nehéz peca, de ettől szép.

      Törlés