2011. december 11., vasárnap

Sweet home Alabama?

A tengeren innen és túl november óta egy új szerelék, és a körülötte kialakult vita borzolja a feketesügér horgászok kedélyét. Texas és Carolina államai után immár a déli Alabama neve is bevonul a pergető szerelékek nagykönyvébe, ha nem is feltétlenül pozitív felhanggal. Néhány amerikai államban tiltják a használatát, ahol nem, ott megosztja a horgászok táborát. Az alabamai székhelyű Mann’s le is védette a szerkezetet, képviselőinek médiafelületein pedig számos leírás megjelent, még magyarul is. Akik ezekről lemaradtak, azoknak röviden leírom, miről van szó. Egy jigfejből – aminek karikájába a főzsinór végére kötött kapcsunkat akaszthatjuk – öt fémszál mered hátrafelé, mint mondjuk egy esernyő merevítővázának drótjai. Minden szál végén egy forgókapocs található, amelyekbe tetszés szerint akaszthatunk műcsalikat.


Forrás: www.thealabamarig.com

Egy novemberi profi feketesügeres versenyen Texas-ban csúnyán verte a mezőnyt egy fickó ezzel a módszerrel, de az első tíz helyezett között nem akadt olyan, aki nem ezzel dobált. A halrajt utánzó csali adott körülmények között nagyon hatékony, filmen nemrég láttam egyszerre három feketesügeret fogó szereléket is. Az alkotók a tengeri trollingot emlegetik, ahol használnak ilyen jellegű szerkezeteket. Ott is halrajt utánoznak vele, ami odacsalja a nagytestű ragadozókat. Emlékeim szerint azonban azokon a szerkezeteken nincs horog, ugyanis egy ilyen „esernyővel” mondjuk egy marlint megakasztani inkább vicces és reménytelen próbálkozás, mint horgászat. A tengeren az eszköz bevetésének célja kizárólag a figyelem felkeltése, a csalogatás, majd ha megcibálja a cuccot egy nagyobb hal, akkor kikerül a vízből a „teaser” és bekerül az „éles” csali, horoggal.

Nem próbáltam ugyan a szereléket, de néhány jellemzője ránézésre is megfogalmazható. A sokcsalis szerelék légellenállása nagyobb, mint egy szimpla csalié, ezért feltehetőleg nem is dobható olyan messzire. Bevontatni is nehezebb lehet, jobban igénybe veszi a zsinórt, a csomókat, magát az orsót is, ha nagy ellenállású csalik - például körforgók - kerülnek a kapcsokba. Az is nyilvánvaló, hogy a kiterjedése és a sok horog miatt nagyobb az elakadás veszélye, nem beszélve arról, hány külső akadást okozhat, ha mondjuk egy vermelő dévér-raj közelébe jut. Jószándékú használat mellett sem tűnik sportszerű eszköznek, főleg ha egy megakasztott hal a horgon ugrálva újabb, a szereléken ide-oda csapódó horgokat szed össze fárasztás közben.

Kiváncsi voltam, mit szólnak a menők az új szerelékhez, ezért kaptam az alkalmon, amikor megjelent a Bassmaster.com-on Kevin Van Dam, a KVD-ként ismert világsztár, az első számú amerikai feketesügér-horgász cikke az alabama rig-ről. Ő igen sportszerűen úgy fogalmaz, hogy mint minden újdonság, ez is lökést adhat kedvenc sportjának, új öteleteket szülhet. Persze ez a szerelék sem csodaszer, csak adott helyen és feltételek mellett - viszonylag tiszta, többnyire folyóvízben, mélyebben, bandázó csalihalrajok környezetében – hatékony és ideális. Több csalival ellátott szerelékből többféle létezik ott is. Itthon is ismerünk ilyet, például a balinólom az elé kötött balinléggyel, hogy csak egy népszerű példát említsek.


Forrás: www.wired2fish.com

Hogy itthon kapható lesz-e az alabama rig, nem tudom, de magam nem látom ott a képzeletbeli sorban a vevők között. A hatályos szabályok miatt legfeljebb 3 horog kerülhet rá, és biztos akad, aki kipróbálná. Szerintem nincs is ezzel alapvetően semmi baj. Úgy gondolom, nem módszereket és eszközöket kell tiltani, hanem a szabályokat nem betartókat kell távol tartani a vizektől. Ahogy nálunk rengeteg magántavon tiltják a pergetést azzal a ki nem mondott indokkal, hogy ezzel akarják elejét venni a gereblyézésnek, egyáltalán nem értek egyet. A sportszerűen pergetni vágyókat büntetik a csalók kézre kerítése helyett. KVD minden cikkét jelmondat-szerűen így fejezi be: „Ne feledjétek, minden a hozzáálláson múlik.” Nem is tudja, mennyire igaza van, csak itt felénk kicsit másként, mint ahogy ő gondolja.

6 megjegyzés:

  1. Karácsonyfadísznek, esetleg csillárnak (középen egy izzóval) elmenne :D

    http://www.youtube.com/watch?v=3sxyXa8Y8Ug

    VálaszTörlés
  2. Az nem zavar senkit hogy Magyarországon jelenleg szerelékenként maximum 3 azaz három darab horog használható?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Névtelen! Ha már a neved nem sikerült megadni, hogy súlya legyen a megjegyzésednek, az olvasás terén lehetnél figyelmesebb. :) Utolsó bekezdés, 2., azaz második sora... Üdvözlettel: A.

    VálaszTörlés
  4. Istenem!! itt jon szerintem az Energo felelosege, hogy ide be sem hozza a cuccot... mert a SPORTRABSICOK kedvenc csalija lesz... az O felszeleresuk ( 6000-es orsok, 0.28 fonott es 200gr feletti telos botok ) siman birna a cuccot :(

    VálaszTörlés
  5. Ennyi! Skillnek igaza van! Ugyanaz, mint a bogáncs!

    VálaszTörlés