2010. június 8., kedd

http://maps.google.com/?ie=UTF8&ll=-23.950489,-47.045088&spn=0.0553,0.079823&t=h&z=14


Ma már sajnos nem tudom jobban betájolni a fenti linknél azt a barátaink birtokához közel eső kis horgásztavat, Sao Paulo-tól délre a hegyek között, az atlanti őserdő rejtekében.

2002 május vége volt, a kis tó partján ültünk az erdő közepén egy rosszarcú bajuszos fickóval, Joao-nal, kapásra vártunk. Egy darab mangó volt a csali a szimpla, végólmos fenekező szereléken. Egyszer csak egy nagy, fehér halászmadár landolt mellettünk a parton. Mozdulatlanul kémlelte a vizet, aztán lecsapott, és egy hosszúkás harcsaszerű hallal továbblibbent a minket körülvevő buja erdő zöld fala felett. Joao csak legyintett, hol vagyunk mi az igazi nagypályásokhoz...

Elsétáltam sörért az őrbódéhoz, benyújtottam a pénzt a csuklónyi vastag vasrácsok között. A nagyarányú szegénység miatt ahol pénz fordul meg, sok a rács és a fegyver, hozzá kellett szokni. A sör finom volt, pislogtam a fehéres fényben. Amíg hozzá nem szoktam a déli féltekén a nap "helyéhez", addig mindig késő-délután érzésem volt reggel is, nem találtam a helyem. A trópusokon hiányzott a hosszú alkonyat, és szürkület. Reggel 6-kor, mintha felkapcsolták volna a villanyt, világos lett, majd este hatkor egyik pillanatról a másikra vaksötét.

5 óra elmúlt már, Joao kezdett fészkelődni, amikor hirtelen felcsapódott a kapásjelző. Pontyos stílusban, nagy köröket írt le az ismeretlen ellenfél, majd 6-7 perc után Joao megszákolta, holott fárasztottam volna még a partközelbe ért halat. Joao büszkén tudtomra adta, egy pacú a zsákmányunk, Brazília vegetáriánus piranha-ja. Kifejezetten szép hal volt, komoly fogakkal, nem feltétlenül csak növényevésre...

Gyorsan felszedelőzködtünk, és Joao velem egyidős VW Santanajával nekivágtunk a birtokra visszavezető erdei földútnak. Capivarák kis csoportja kocogott át előttünk, és beértük az iskolabuszt is, ahonnan mosolygós gyerekek, köztük Joao két kicsi lánya integetett a hátsó ablakból Annyi a környéken a gyerek, hogy délelőtti, és délutáni műszak is van az iskolákban.



Útitársaim és a házigazda a pacú láttán sajnálkozóra fogták, milyen szép hal, és miért kellett elhozni. Joao, aki nem volt kifejezetten catch & release párti, már elment, én pedig megnyugtattam a csapatot, nincs még semmi veszve. A kerti csap alatt egy perc alatt felélénkült az elalélt, de sértetlen jószág és a ház melletti kis tóban szabadon engedtem.



Másnap reggel házigazdánk kérdőre vont: "Ugye nem a házhoz legközelebbi tóba engedted a pacú-t, amiben a tilápiák vannak?" Hát ezt elhibáztam, sóhajtottam, és gondolatban rákacsintottam a pacú-ra. Ha nem lesz elég "zöldség" a tóban, a kis tilápiák is finomak....

2 megjegyzés:

  1. Hogy mik nem derülnek ki? Van olyan hely a világon ahol még nem jártál?:)

    VálaszTörlés
  2. Rengeteg van! :-) De dolgozom rajta, hogy csökkenjen a számuk...

    VálaszTörlés